MÚLTSZÁZADBELI NEGYVENNÉGYESEK…
Mi, múltszázadbeli negyvennégyesek,
Mezitlábasan, szipogó orral, szalmahajjal,
Nagy karéj zsíroskenyérrel kezünkben
Indultunk libapásztorkodni,
Aratás után a tarlón szedegetni,
Békalencsét lehalászni,
A kacsáknak csalánt,
A selyemhernyóknak
Eperlevelet tépegetni.
Mi, tulajdonképpen munkában nőttünk fel
Amit játéknak hittünk.
Nem pátyolgattak bennünket
Hogy minden rossztól megvédjenek.
Ez mellett, amíg nőttünk, mindent elhittünk
A magabiztos felnőtteknek.Többek között,
Elhittük a „ testvériség- egységet”
Még ha sokunknak nem is volt
Világos, valójában mit is jelent.
“Vigyáztunk rá, mint a szemünk fényére”
Habár nemigen tudtuk, hogy mire.
Nekünk, negyvennégyeseknek
A büszkeségtől dagadt a mellünk
Szép, Hazánk miatt.
Leghátsóbb gondolatunkban sem volt,
Hogy elveszitjük egyszer – ahogy ezt is tanitották –
A „ testvériség- egység” miatt.
Nekünk, múltszázadbeli negyvennégyeseknek
Nagy zavarodottságunk után
Mára már, a könnyek helyett
Arcunkról a ráncok, s fejünkröl
Ősz hajunk csordogál alá.
*
МИ, ЧЕТРДЕСЕТ ЧЕТВРТЕ РОЂЕНИ
( превод са мађарског на икавицу – буњевачки)
Ми, четрдесет четврте,
Прошлог вика рођени,
Боси, балави и расчупани
С машћом крува
у руки, насмијани, мусави
смо кренили
у чување гусака,
посли жетве
класје жита купили,
коприву паткама,
свиленим бубама
листове од дуда чупали.
Ми смо одрасли радећи,
А мислили смо да се сиграмо.
Нас нису мазили, пазили
И од витра чували.
А вамо све смо повировали
Што су нас учили!
Вировали смо И у “ братство-јединство”
И ако нисмо били цигурни
У шта вирујемо?
Чували смо га ко
“зеницу ока свога”
а нисмо баш увик знали,
Као балавци, шта ми то чувамо?
Нама, рођенима четрдесет четврте
Прошлог вика,
Надимала се прса од поноса
Због липоте наше Домовине.
А ни у примисли нам није било
Да ћемо је изгубит,
– како су нас И то учили –
баш због “братства-јединства”.
Нама, рођенима четрдесет четрврте
Прошлог вика,
Данас су само остале
Боре на лицу и сида коса
Које нам умисто суза
Нуз образе пада.
Leave a Reply