Nem az aminek kinéz – Геза Лањи

 

NEM AZ AMINEK KINÉZ

Ha egy férj a saját hálószobájába félve lép,
Felesége azt joggal gondolhatja, hogy félrelép.
A gyanút megerősíti az az ajándék tömeg,
Amivel a férj, feleségét ilyenkor, lepi meg

Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal kéz
A valódi tény nem mindig az, minek kinéz.
Bár jogos hogy hiszünk abban, amit látunk,
Néha azért a tények mellé találunk.

Mikor a férj, vagy feleség, nem éppen néz ki hűnek,
Ha a dolog kinéz is, bármilyen egyértelműnek,
Egy gyanús esemény lehet bármilyen tényszerű,
Nem biztos, hogy az számunkra, annyira keserű.

Joggal hiszem, egy jó példa is elég arra,
Hogy megértsük, nem kell rögtön másznunk a falra.
Előbb legyünk inkább higgadtak, körültekintők,
Nem kell, hogy valakit rögtön vigyenek a mentők.

A felhozott példa, akkor ér valamit, ha igaz,
Márpedig ez az eset, mindenképpen, valóban az.
Fiatal házaspár, régebb óta tűrte azt a tényt,
Miszerint, a hálóban nélkülöztek egy szép szekrényt.

A férj egyszer néhány napra hivatalos útra ment,
A feleség nagy dologra szánta magát, annyi szent.
Gondolkozott, döntött és adott magának zöld fényt,
Kinézett az üzletben, megfelelő tágas szekrényt.

Meg akarta lepni vele hőn szeretett, imádott párját,
Nem sajnálta erre egyáltalán, kinyitni pénztárcáját.
Szépen csomagolva kivitték neki a szekrény minden részét,
A feleség vállalta magabiztosan, összeszerelését.

Gondolta a kapott tervrajz szerint, az nem oly nagy dolog,
A siker a technika jó ismerete körül forog.
Az igaz, hogy az összeszerelés nem okozott gondot,
A szekrény hamarosan, elkészült és üresen kongott.

Úgy tűnik, hogy nagyon sikeres volt az összerakás,
De történt valami, mint ahogy az ilyenkor szokás.
A feleség el sem kezdhette a szekrényt ünnepelni,
Mert összedőlt, kezdhette azt újra összeszerelni

Nem tudni mitől, lehet a dolognak oka számos,
Egy biztos, mikor elhaladt az utcán egy villamos,
A szekrény hangosan, azon nyomban összeomlott.
Az összes szép remény, sajnálattal szerte foszlott.

Az asszony látta, hogy nem végzett tökéletes munkát,
Hátha műszakilag jobban képzett, hívta szomszédját.
A szomszéd a szekrényt nagy gonddal össze is rakta,
Nem lesz gond, az asszonyt, egyre azzal vigasztalta.

Az asszony ennek a bíztató ténynek nagyon örült,
Fő dolog az, hogy végül minden legjobban sikerült.
Nagyon ügyes a szomszéd, rendkívül örült neki,
Közben jól megérdemelt pálinkáját töltötte ki.

Ha a szomszéd a pálinkát meginni siet,
Egy biztos, hogy fél úton, a torkán akad meg.
Nagy robajjal jött a következő villamos.
Az eredmény már a mi számunkra őshonos.

A szomszéd, az ügyessége mellett még igen okos,
Megállapította, a kudarc oka, a villamos.
Kemény fából faragták, így könnyen nem adja föl,
Fejére mutat, motoszkál még itt ötlet belől.

Mint jó mester, mielőtt venném a kalapom,
A szekrényt szép nyugodtan, újra össze rakom
Majd bemegyek a szekrénybe, várom a villamost,
A kudarcunk igazi okát, felderítem most.

Mielőtt a villamos jött volna, a férj haza érkezett,
Látva a szép szekrényt, arca a nagy boldogságtól repesett.
Odalépett a szekrényhez, kinyitotta ajtaját,
Nem éppen ezt várta, meglátta ott saját szomszédját.

Szomszéd erre hihető magyarázatot kérek most!
Szomszéd, úgy sem fogja elhinni, várom a villamost!
A férj meg volt győződve, hogy hazugság az,
Csak mi szem tanúk tudjuk, hogy biz az való igaz.

Ebből látszik, nem kell, hirtelen ítéletet hozni,
Esetleg, azzal a másiknak fájdalmat okozni
A férj emlékeiből merítve, agyán átfutott,
Nem egyszer, a szomszéd asszonynak ő is szerelt csapot.

Kicsit a dolgot megfontolta és úgy vélte, nem tehet mást,
Legokosabb, felhajtja a szomszédnak kitöltött pálinkát.
Felborzolt idegeire ez, igen nyugtatóan hatott,
Aztán a szomszéddal a pálinkából, megittak még hatot.

A feleség , megértő férjével igen elégedett volt,
Mivel nagyon érzékeny becsületén nem esett semmi folt.
Végül a probléma a férjek szerint nem volt nagyobb,
Mint megállapítani a tényt, ki pálinkája jobb.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: +1 (from 1 vote)

Leave a Reply

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

  

  

  

Anti-spam zaštita - izračunajte koliko je: